Halászlé Portál

Hogy a népdal szövege eredeti-e, nem-e, nem tudom biztosan. De az igaz, hogy a múlt heti Halászlé Ünnepre érkezett vendégeim – amikor bemutattam nekik a várost, a Sugovicát, a Duna partot, a Petőfi-szigetet és a Gemencet – ámulva jegyezték meg: – Csodálatos táj, gyönyörű város. Ugyanez volt a véleménye egy hajdan volt újságíró elődömnek, aki 1838. esztendő júniusának első napján délután 5 órakor kiszállt a város alatt az I. Ferencz gőzösről.

A Duna Fiuméja

Az újságíró, aki Pestről érkezett a hajnali 4 órakor induló hajóval, Baját a magyar Duna Fiuméjának nevezte. De nézzük, mi volt a benyomása a partraszállás után: Biztos, magas parton fekvő homlokzatával, nyulánk tornyaival, tanácsházával, kastélyával a Dunára néz; kikötőjét a Duna egyik ága, a Sugovicza képezi, mellyben a rakodó hajók horgonyzanak; míg a kikötő feletti karfás piaczon pezsgő gabonás szekerek, valamint a házakban levő számos hambárok (magtárak) s ama bizonyos mozgó élet, virágzó élénk kereskedésre mutatnak. Utczáji hosszak és szélesek, s a majd mindenütt viruló akáczfák, messze kilátszó magas topolyfák, és házikertek a városból szép nagy kertet alakítnak. Még a nagyon tisztán tartott udvarok is itten többnyire virág virányokká alakítvák, s a házi-élet egyik kényelmével – üveges folyosókkal – díszlők.

Amint látjuk, a várost a pezsgő élet, a virágzó kereskedelemnek köszönhető gazdagság jellemezte. Az egész országra kiterjedő szerepkört töltött be: közvetítette a Bácska és a Bánság gabonáját, a Szerémség borát, az Al-Duna fáját, a Sárköz gyapjúját. A bajaiak majd száz hajója szállította az árukat. A nem ritkán 800 tonna hordképességű evezős dereglyék felmentek Pestig, sőt Győrig is. Komáromi kereskedők hozták a Kárpátokból a Vágon leúsztatott fát a Sugovica partján levő fatelepekre. (A Deszkás utca innen kapta a nevét. Itt voltak a lerakatok, amikor még az utca nyugati oldalán is folyt a Sugovica.) A kereskedelem meghatározó voltára jellemző, hogy a gabonaforgalom kis híján elérte az 1 millió mérőt. (1 mérő egyenlő 62,5 literrel.) Más forrás szerint csak a hajókon szállított gabona tett ki ennyit vagy valamivel többet. A bajai hajósgazdák 27 tölgy- és 33 puhafa hajóval rendelkeztek. Az előbbiek nagy hajók voltak, az utóbbiak kisebbek. Az élénk dunai forgalomhoz tartozott a szerte Európából érkezett tarka viseletű hajósnépség.

A vizek városa

Baját joggal nevezik a vizek városának, miután a múlt évszázadban valóságos kultusza alakult ki a strandi fürdőzésnek. Előtte erről aligha beszélhetünk. Egy-egy halász leélhette egész életét, anélkül, hogy tudott volna úszni, vagy akár egyetlen egyszer megmártózott volna a Sugovica vízében. A legrégibb bajai uszodához – az 1900-as évek első évtizedéről beszélek – fahíd vezetett a Kispandúr-szigetre. (Ma Petőfi-szigetnek nevezzük.) A régi fahíd néhány méterrel a mai Sugovica-hídtól északra feküdt. Ha átkeltünk rajta, jobbra kanyarodva árnyas fasorba jutottunk. Néhány lépés, mintegy másfélszáz méter megtétele után megérkeztünk a fauszodához, mely körülbelül a mai Ifjúsági Tábor előtt volt a vízbe helyezve.

A partfalba vágott falépcsőn juthattunk le az uszodához. Leírását ismerjük Major Máté neves Baja-szülötte építészet-történésztől: Az uszoda maga még csak egykosaras volt. A fagerendázaton emelkedő, körülfutó kabinsor elé elég széles, deszkázott körüljárót építettek, melyet kétoldalt fakorlát védett. A kabinokat csak mellig érő faajtókkal látták el, s ezeket is csak riglivel zárták be. A kosárnak deszkafeneke volt, ezt lécből összerótt oldalfalak kapcsolták a víz színén úszó felső gerendázathoz. A kosár két végén lépcső vezetett a vízbe.

A teljes cikk itt olvasható: Baja Story internetes magazin